20.5 C
Budapest, HU
2019-07-23
Blog Fintech

A magyar piacot is megcélozza a ModulTrade (x)

Várható olvasási idő: 3 perc

A londoni bejegyzésű ModulTrade Ltd. története a bostoni MIT egyetem Fintech kurzusáig nyúlik vissza, ugyanis itt találkoztak a cég társalapítói és kezdtek a projekten dolgozni, akkor még akadémiai környezetben. A tanfolyam végeztével sem állt meg a munka, és a főként banki és kereskedelmi háttérrel rendelkező alapítók még nagyobb lendülettel folytatták a projektet. Mindennek még két éve sincsen, ám azóta már sikerült messzire jutni.

2018 januárban sikeresen zárult a cég tokenkibocsátása, mely során MTRc utility tokenek kerültek forgalomba. Pár hónapra rá pedig, ellentétben sok ICO projekttel, már működő termékekkel jelent meg a piacon.

Bevezető pénzügyi adat

A WTO 2018-as tanulmánya szerint a globális kereskedelem 2016-ban elérte a 27,7 ezer milliárd dollárt, melyből a b2b azaz a business to business ügyletek 23,9 ezer milliárd dollárt tettek ki. A tanulmány azt is megemlíti, hogy 1996 és 2014 között közel 15%-kal csökkentek a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos költségek és ez a trend várhatóan tovább folytatódik. Ezzel összhangban a World Economic Forum kutatása úgy becsüli, hogy közel 1000 milliárd dolláros bővülést hozhat a piacon, ha a különböző Distributed Ledger Technogy-ra (DLT) épülő megoldások megvalósulnak, hiszen ezek további jelentős költségcsökkenést hozhatnak. Ennek a folyamatnak pedig a legnagyobb nyertesei a mikro-és közepes méretű cégek lehetnek (MSME).

A ModulTrade projekt célja

A kevésbé hatékony és igen költséges nemzetközi kereskedelemet segítő banki szolgáltatásokra a modern kor technológiai lehetőségeit felhasználva nyújtsanak jóval olcsóbb és mindenki számára hozzáférhető megoldásokat. Elég itt például az akkreditívre (Letter of Credit) gondolni, mely még manapság is igen körülményes és drága eszköz, és amelyhez nem is fér hozzá minden közepes és kisméretű vállalat. A ModulTrade projekt keretében egy P2P, B2C és főként B2B kereskedelmi ökoszisztéma létrehozása a cél. Ennek megvalósításához ethereum-rendszeren működő, smart contract alapú megoldásokat kínálnak a felhasználóknak. A cél, hogy a biztonságos nemzetközi kereskedelem mindenki számára elérhető legyen, a mainál jóval kedvezőbb költségek mellett.

A pillérek, amire a projekt épül

A ModulTrade ökoszisztéma három alappillére a saját utility token, vagyis az MTRc a saját pénztárca alkalmazás, az MT Wallet valamint az MT Market, mely egy saját fejlesztésű piactér.

MTRc token, MT Wallet, MT Market

Az MTRc token az infrastruktúrához való hozzáféréshez szükséges, ugyanis az ügyletek utáni jutalékot ebben kell megfizetni. De az ether mellett MTRc-ben is van lehetőség termékeket vásárolni a platformon.

Az MT Market az a piactér, ahol a vevők és az eladók találkoznak, és amikor vásárlásra kerül sor, akkor ezen keresztül történik a smart contractok létrehozása és a kriptopénz elutalása ezekbe az okos szerődésekbe. Ilyenkor a smart contract gyakorlatilag egy escrow számlaként viselkedik, mely garantálja mind az eladónak, mind a vevőnek, hogy a pénz akkor kerül az eladóhoz, amikor a termék leszállításra került, ekkor viszont biztosan. Eddig ezt a bizalmi szerepet a két kereskedő fél között a bankok töltötték be, és ezért igen jelentős díjat számoltak fel.

A blockchain technológia segítségével viszont nincs szükség ezekre a köztes szereplőkre, a rendszer biztosítja a bizalmat.

Az MT Wallet alapjaiban van integrálva az MT Marketbe, így válik egészen könnyűvé a cryptocurrency alapú globális kereskedés.

Az ökoszisztéma alapjainak kifejlesztését követően a cég most a növekedésre koncentrál. Ennek keretében a magyar piac is a kiemelt célpontok között szerepel. A napokban indul az MT Trade Network Program, melynek keretében lehetőség nyílik csatlakozni a projekthez. A programban résztvevők az MT Trade Agentek, akik aktívan segítik a növekedést, és képviselői, valamint hirdetői a ModulTrade projektnek. A programhoz való csatlakozásra korlátozott ideig lesz lehetőség, ez kifejezetten az induló fázisra lett kialakítva. Természetesen üzleti kapcsolatot jelent az MT Trade Agent státusz, így egy igen vonzó díjazási struktúra tartozik hozzá.

Hasznosnak látod?

Ha megtetszett a projekt és szeretnéd kipróbálni az MT Wallet vagy az MT Market szolgáltatásokat, akkor ezen a linken keresztül tudsz regisztrálni.

Ha a program felkeltette az érdeklődésedet, és szeretnél többet megtudni róla, lépj kapcsolatba a ModulTrade helyi képviseletével az alábbi címen: [email protected]

Összegzés

Jelen cikk tartalmát a ModulTrade hazai képviselője adta számunkra, hogy a projekt szélesebb körben legyen ismert.

Fontos itt is leszögeznünk, hogy nem vagyunk sem pénzügyi, sem befektetési tanácsadók! Csak a tapasztalatainkat osztjuk meg az oldalon, bármi, amit teszel a cikkek hatására, az a Te döntésed és a saját felelősséged.

A témához kapcsolódó bejegyzések

Casa Node a Tor hálózatán keresztül

Roland

Lightning Network a NodeLauncher-en keresztül

Roland

Mire használható a blokklánc a kriptopénzeken túl?

Németh Krisztián