19.4 C
Budapest, HU
2019-06-20
Blog Blokklánc

Az elsők, a blokklánc előtt

First Man on the Moon
Várható olvasási idő: 5 perc

Mikor lépett az első ember a Hold-ra? Mikor küldték el az első emailt? Mikor lett publikus az Internet? Mikor jelent meg az első weboldal? Mikor került fel az első videó a YouTube-ra? Azaz mik/kik voltak az elsők, mielőtt elérkeztünk oda, ahol most tartunk, egészen a blokklánc technológiáig.

Sokan azt sem tudják, hogy az Internet hogyan, miből alakult ki. Főleg az Y generáció tagjai. Bocs. Pedig fontos információ ahhoz, hogy megértsük, megértsétek, a blokklánc jelenleg a most használt Internethez képest még igencsak gyerekcipőben jár. De az Internet is hasonlóan indult…

Kik voltak az elsők?

Összegyűjtöttem pár elsőt, amelyek nélkül ma nem tartanánk ott, ahol tartunk. Egy kis visszatekintés a múltba, ami nem is volt olyan régen. BTW, amikor én éppen felnövőben voltam, sehol sem volt még az Internet a hétköznapi használatban. Fára másztunk, bújócskáztunk, számháborúztunk. De eközben voltak mások (szerencsére) akik már másban gondolkoztak.

Az első ember a Hold-on

Azt gondolom, hogy ezt az információt Mindenki tudja. Márcsak amiatt is, mert a kripto világában hangzatos szó/hashtag a #tothemoon. Neil Armstrong volt az első ember, aki egy olyan égitestre, bolygóra lépett a NASA Apollo 11 űrhajója segítségével, amely nem a Föld. Ezt a tettet 1969 július 21-én 02:56:15-kor hajtotta végre UTC időzóna szerint. Őt 19 perc múlva követte társa Edwin E. Aldrin Jr. (de ez az információ csak a fejléckép miatt fontos a cikkben)

Apollo 11

Az első email

Az első emailt 1971-ben Ray Tomlinson küldte ki másnak, mint saját magának. Hisz minden új technológiai rendszer tesztje nagyjából úgy történik, hogy a fejlesztő saját magával tesztel.

Erről a következőt mondta: “A kezdeti tesztüzeneteket teljesen elfelejtettem…. Valószínűleg az első üzenet a QWERTYIOP, vagy valami hasonló lehetett.”

Az első domain név

Az első domain név, amit regisztráltak a DNS-ben, a symbolics.com volt. A regisztráció ideje 1985 március 15 (7 éves voltam). A domain név a mai napig üzemel, az Internet történelmébe, az egyes fontos pontokba kapunk betekintést a site-on. Bár jó ideje nem frissítették.

Az első weboldal

1991 augusztus 6-át írtuk akkor, amikor megjelent az első weboldal. Ez is elérhető mind a mai napig a CERN rendszerében.

www

Az első feltöltött kép

Ki más töltötte volna fel az első képet, mint a Worl Wide Web megalkotója, Tim Berners-Lee. Egy zenekar nevében került fel az ominózus kép, amely a Les Horrible Cernettes nevet viselte. De Genarro készítette a képet 1992 július 18-án, pont akkor, amikor Tim azt a szoftvert fejlesztette, amely már GIF képeket tudott kezelni a WWW-n. Tim pedig megkérdezte Genarro-t, hogy tudna-e neki valamilyen képet adni. Így lett történelem a kép.

Les Horribles Carnettes

Az első real time üzenet

Az AOl rendszerében küldték el. America Online, amit 1985 május 24-án alapítottak és hozta létre az első olyan szoftvert, amelyen keresztül azonnal lehetett üzenetet küldeni. 1993 január 6-án Ted Leonsis, aki akkor az AOL egyik vezető székében ült, küldött egy üzenetet a feleségének a következő tartalommal: “Ne ijedj meg…én vagyok. Szeretlek és hiányzol!” A felesége válaszolt: “Wow… ez cool!” Leonsis később az AOL egyik alelnöke lett.

Az első banner hirdetés

Joe McCambley készítette az első online hirdetést banner formájában. 1994 októberében a hotwired.com oldalra került ki, amely 7 művészeti múzeumot hirdetett, amelyet az AT&T támogatott.

Az első online értékesítés

Hol máshol történt volna meg az első online kereskedelem, mint az eBay-en. Akkor még AuctionWeb-nek hívták. Egy törött lézeres mutató eszközt adtak el 14.83 dollárért 1995-ben. Az a férfi, aki megvásárolta az eszközt, elmondta az eBay-t alapító Pierre Omidyar-nak, hogy alapvetően törött lézeres eszközöket gyűjt, amiatt történt a vásárlás. A véletlenek egybeesése?

Az első könyv, amit online értékesítettek

Nem találnád ki, hogy hol vették az első könyvet. Az Amazon-on természetesen 1995-ben. A könyv pedig a Douglas Hofstadter kiadásában a Fluid Concepts and Creative Analogies: Computer Models of the Fundamental Mechanisms of Thought (A gondolkodás alapvető mechanizmusainak számítógépes modelljei) volt.

Az első Skype hang

Észtországból (már akkor is vezető szerepet töltöttek be a digitális Világban), 2003 áprilisában küldte a fejlesztő csapat egyik tagja. A hangüzenet a következő volt: “Tere, kas sa kuuled mind?”, azaz, “Szia, hallassz engem?”

Az első ember a Facebook-on

Ki más lenne, mint Mark Zuckerberg? Az Ő azonosítója a 4-es. Az első 3 ID csak teszt userek voltak, nem volt identitásuk, csak a teszteléshez használta őket Mark. Az első nem Facebook alapító tag Arie Hasit volt, aki jelenleg Izraelben tanul azért, hogy rabbi legyen… Nincs több információm róla…

Ha szeretnéd megnézni, hogy Te hányadik tag vagy a Facebook rendszerében, lépj a https://findmyfbid.com oldalra. (Csak akkor tudod megnézni, ha az adatvéelmi beállításaidat nyíltabbra teszed! Ha így is teszel, utána állítsd vissza a biztonságos állapotot!)

Az első YouTube videó

Az első filmet egy társalapító, Jawed Karim publikálta a ma legnépszerűbb videós közösségi oldalra a San Diego-i állatkertből. A feltöltés ideje 2005 április 23. volt. A megtekintések száma a cikk publikálásának idején 65,5 millió.

Az első tweet

A fentiek alapján gondolom sejted, hogy ki követte el? Persze, hogy Jack Dorsey a Twitter alapítója, aki ma már a kripto és a bitcoin egyik elkötelezett híve és igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a bitcoin egyre jobban ismertté váljon. Az első tweet 2006 március 21-én keletkezett Jack által.

Az első blokklánc

Az pedig a bitcoin blokklánca és itt értünk el ahhoz a témához, ami már szorosan kapcsolódik a kripto területéhez, amiről itt, a virtualis.cash oldalon írunk. Satoshi Nakamoto 2009. október 31-én publikálta a bitcoin white paper-jét egy kriptográfiával foglalkozó levelezőlistára, amely címe: Bitcoin: Egy peer-to-peer elektronikus pénzrendszer.

Bitcoin - Gold

Érdekesség, hogy a bitcoin.org domain nevet 2008 augusztus 18-án regisztrálták a domain név rendszerben, jóval megelőzve a fehér könyvet.

Az első genezis blokk, amelynek a kimenete/eredménye/jutalma 50 BTC volt 2009-01-03 18:15:05-kor jött létre. Ez volt az a lépés, amely elindította a kriptopénzekkel létező új világot. Azt, amelyben jelenleg 2168 különböző kriptopénz létezik. (Mai adat!)

Minden más kripto utána jött. Minden más olyan kripto, amelyek a mindennapjaink részét képezik, amelyekkel kereskedünk a kripto tőzsdéken, amelyek szerintem jelentősen át fogják alakítani az életünket a következő években. Pont úgy, ahogyan tette azt lassan 50 éve az Internet, amikor az első számítógépeket összekötötték és elindult a kommunikáció a gépek között, a gépek által, de az emberek vezetésével!

Lehet, hogy a napokban éppen egy nagy fel és le állapot zajlik az árfolyamokban, a jövő csakis a blokklánc és a kriptopénzek. A FIAT pénzek jövője megkérdőjelezhető…

Legalábbis én ezt gondolom.

Várjuk hozzászólásaitokat/véleményeiteket a cikkhez, illetve a közösségi oldalainkon is!

Hogy ne maradj le az új cikkekről, iratkozz fel RSS-re, vagy hírlevelünkre (jobb oldalsáv!)!

Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor az alábbi kripto címeinkre teheted meg.

  • BTC: 3CmeUs1PjHs5158rHKRwLRye4c4PpFQ93A
  • ETH: 0xB4185d344b1241C5129f1C18e8cCa75820b10e3F
  • LTC: MJ2hWahbpgotX8Pb2A56h6WKM1bv9fjNQ2

Köszönjük!

Szeretnél nyerni egy Trezor One kriptotárcát?

Ha szeretnél nyerni egy Trezor One kriptopénztárcát, iratkozz fel hírlevelünkre (jobb oldalsávban tudod megtenni) és kövesd a Facebook oldalunkat. Fontos, hogy csak a 2 együtt jogosít fel a sorsolásra! Minden hónap végén elemezzük az adatokat és a következő hónap első hetén sorsolunk, amely eredményét a Facebook oldalunkon publikáljuk! Várunk!

ui: Hogy biztosra menj, küld el a Facebook profilod címét és az email címed a [email protected] email címre, hogy be tudjunk azonosítani!

A témához kapcsolódó bejegyzések

Internet vs Blokklánc – Protokollmustra

Lívia

Mire használható a blokklánc a kriptopénzeken túl?

Németh Krisztián

Feltörekvő trendek a blokklánc technológiában

Lívia