15.6 C
Budapest, HU
2019-04-26
Napi Bitcoin árfolyam

Napi Bitcoin: túlvett a piac vagy jön a további emelkedés?

Bitoin árfolyam
Várható olvasási idő: 2 perc

A Bitcoin árfolyama néhány órája áttörte az 5400 dolláros ellenállási szintet, ezt követően azonban ismét visszacsúszott az 5200 dolláros szint környékére.

A Bitcoin árfolyamának emelkedése hatására a 20 és a 200 napos egyszerű mozgóátlag közel jár ahhoz, hogy keresztezze egymást, ami már majdnem aranykereszt (a klasszikus aranykereszt az 50 napos és 200 napos átlag kereszteződése), és további emelkedésre utal. Erre a jelenségre 2015 októbere óta először kerül sor, és elemzők szerint azt jelezheti, hogy a BTC árfolyama már elérte az alját.

Ugyanakkor olyan technikai indikátorok is léteznek, melyek azt jelzik, hogy a kriptopénzek rendkívül túlvettek, vagyis jelentős visszaesés lenne indokolt. A kriptopénzek kapitalizációja ugyanis elérte a napokban a 186 milliárd dollárt is, míg egy hónapos mélysége 130 milliárd dollár volt. Ez a Bitcoin 3000-es régióból az 5000-esbe mozdulása miatt következett be.

Ennek során a legtöbb kriptopénz szintén emelkedett, például a Bitcoin Cash 130 dolláros szint környékéről majdnem 340 dollárig, de a Litecoin is 55 dollárról 100 dollár közelébe mozdult (majd visszatért 90 dollár alá). Mindez persze együtt járt a kereskedési mennyiség jelentős növekedésével: a 24 órás szint a március végi 30 milliárd dollárról április elején 90 milliárdra duzzadt.

A GTI Global Strength indikátora azt jelzi, hogy a piac túlvett. Legutoljára 2018 januárjában jelezte ugyanezt, amikor is a piac megközelítette a csúcsát. A Bloomberg elemzője, Mike McGlone arra hívta fel a figyelmet, hogy a csökkenő forgalom, amivel a piacok szembenéztek, részben okozhatja a kripto-ralli végét. Az ugyanis “nem egészséges”, amikor csökkenő forgalom mellett emelkedik a rendkívül spekulatív piac.

Várjuk hozzászólásaitokat/véleményeiteket a cikkhez, illetve a közösség oldalakon is!

Hogy ne maradj le az új cikkekről, iratkozz fel RSS-re, vagy hírlevelünkre (jobb oldalsáv!)!

Ha szeretnéd támogatni a munkánkat, akkor az alábbi kripto címeinkre teheted meg.

  • BTC: 3CmeUs1PjHs5158rHKRwLRye4c4PpFQ93A
  • ETH: 0xB4185d344b1241C5129f1C18e8cCa75820b10e3F
  • LTC: MJ2hWahbpgotX8Pb2A56h6WKM1bv9fjNQ2

Köszönjük!

Szeretnél nyerni egy Trezor One kriptotárcát?

Ha szeretnél nyerni egy Trezor One kriptopénztárcát, iratkozz fel hírlevelünkre (jobb oldalsávban tudod megtenni) és kövesd a Facebook oldalunkat. Fontos, hogy csak a 2 együtt jogosít fel a sorsolásra! Minden hónap végén elemezzük az adatokat és a következő hónap első hetén sorsolunk, amely eredményét a Facebook oldalunkon publikáljuk! Várunk!

ui: Hogy biztosra menj, küld el a Facebook profilod címét és az email címed a [email protected] email címre, hogy be tudjunk azonosítani!

A témához kapcsolódó bejegyzések

Napi Bitcoin: meglesz a 7000-es vagy a 10 ezres szint még idén?

Napi Bitcoin: merre tart az árfolyam? Eltérőek a vélemények

Németh Krisztián

Napi Bitcoin: újra lendületben a kriptopiac, néhány kivétellel